Sziasztok!

Visszatértek a lányok is a könyvbe, bár a pihenéssel töltöttek pár napot/hetet, de sokkal fáradtabbak voltak, mint eddigi életük során bármikor. A lelki fáradtság a legrosszabb, bár Tom folyamatosan trenírozta őket, de erre nem lehet felkészíteni az embert.

Ez az érzés egyszer csak jön és mindent elseper. Mónikát nem hatotta meg, de Judy és Rita nehezebben viseli. Szerintem jól van éreztetve a könyvben min mennek keresztül és pl. Kistehén hogyan próbálja enyhíteni a nyomást rajtuk, miközben rajta is nyomás van.

Ebből indultam ki, nektek volt valaha szükségetek a barátaitok segítségére? Mennyit tud egy komoly helyzetben segíteni egy barát?

Nekem volt már olyan problémám, amikor nem tudtam mit tegyek és teljesen tanácstalan voltam. Napokig rágódtam rajta, nem tudtam aludni, sem enni, csak azt éreztem, hogy egyre csak közeledik a nap, amikor pontosan tudnom kell, mit akarok és nincs helye kételkedésnek.

Ekkor jött az egyik legjobb barátom, Ricsi / bocs hogy bedoblak a reflektorfénybe: )/ , elmentünk sörözgetni, megkérdezte mi baj van, mert látja hogy már egy ideje rágódom valamin, megbeszéltünk mindent, voltak jó ötletei, de leginkább az segített, hogy ahogy beszélgettünk, minden letisztázódott bennem és megszületett bennem a válasz.

Nem szoktam személyes dolgokat irkálni ide, tekintve hogy ez egy könyv klub, de ez most mélyen érint, ezért várom, hogy meséljetek Ti is, vagy osszátok meg a gondolataitokat.:D

Addig is szép estét!

Pacsii