Sziasztok!
Ismét vége egy dolgos munkanapnak és jön a megérdemelt pihenés...
Néha esténként eszembe jut, hogy a szüleim hányszor mondták, hogy élvezzem ki a tanulást, mert mennyivel nehezebb a munkás ember élete. Akkor ezt nem tudtam komolyan venni, de már értem, hogy miről is beszéltek.
A mindennapi kihívások és a stressz mindenkit megvisel és párszor eszembe jut, hogy minek is dolgozom ennyit, jobb lenne félvállról venni az életet. Aztán sajnos rá kell hogy jöjjek, hogy én nem ilyen vagyok.
A munka megkezdésével teljesen megváltozott az életem és más prioritások alakultak ki bennem. Persze csak jobb esetekben van így, mások teljesen másképp látják ezt...
Ma teljesen felhúztam magamat, hogy egyeseket mennyire nem érdekli az, amivel foglalkoznak és amit meg kellene csinálniuk. Ez az én hibám?
Erről felidéződött bennem amikor Tomék az árulók nyomába szegődnek és Tomot az autóban kihozza a sodrából a tehetetlenség, a tudat, hogy bármit is csinál nem tud hamarabb odaérni...
Titeket mi tud felbosszantani? Elég egy apróság, hogy elveszítsétek a hidegvéreteket? Vagy netalán ti vagytok a higgadtság mintaképei?
Szép estét mindenkinek!
Pacsiii
